Ahoy - Chocolate & Lemonade Bar

21:46 10 dolgot , ajánló , ajánlót , CCs , drágaszágot , édességeket , finomat , kikapcsolódást , nyalánkságokat , randihelyet , sütit 2 Hozzászólások

forrás

A látszat:

2. Laktóz- és cukormentes lehetőségek. Bár én magam egyikre sem vagyok allergiás, de sok ismerősöm érzékeny. Ide velük is bátran betoppanhatok.

3. Nézz rá a *** képekre! Kinek nem futna össze a nyál a szájában ezektől a hívogató csokiktól?!

forrás

4. Otthonos, jól berendezett, tágas hely. Azaz a fényképeken ez látszik. Eredeti interiőr, kalózhajószerű, családias, csendes, inspiráló.

forrás

5. Egyedi tálalás, avagy a befőttes limonádé.

forrás

5+1. Vendégbarát kedvezmények.
A hely támogatja a "csajos estéket", azaz ha 3-6 lány összeverődik és betéved ide, 15% kedvezményt kapnak a teljes fogyasztás árából. Részletek itt.
Ha posztolsz instagramra egy képet helymegjelöléssel a fogyasztásodról, és felmutatod a kasszánál, ajándékba kapsz egy otthon elkészíthető forrócsokit. Részletek itt.
+ Akciós ajánlat:

forrás

Tapasztalatok:

Az Educatio kiállítás utolsó napján, szombaton (jan. 22.) kerestük fel a helyet emlegetett barátosnémmal.
Reggelizni szerettünk volna, mint az ilyen "lógós nyílt napokon" megszoktuk: órával az esemény kezdete előtt beülünk mindig valahova, hogy ráhangolódjunk a szabadság ízére nehéz és figyelemlohasztó napra.
Az educatio tízkor nyitott, de állítólag már félkor be lehetett szivárogni. Számítottunk a tömegre, ezért megbeszéltük, hogy minél előbb, annál jobb alapon amint nyit az Ahoy, betörünk és felisszuk a készletet.

Maga a kávézó-csokizó a Ferenciek terétől vagy a Kálvin tértől egyszerűen és gyorsan megközelíthető pár perc sétával. (Elnézést a kávézó minősítésért, nekem így égett tudatomba.)
Mi azon a szombaton 15 percet sétáltunk az esőben, mert a metró csak a Deákig járt, és onnan a pótlóbusz nem tért ki a Ferenciekre... szóval kerültünk egy kicsit, és közben eláztunk. A boltot nehezen fedeztük fel, pedig megvolt a házszám, aszerint keringtünk a Papnövelde utcában, amíg "itt kéne lennie" mondatunknál felnéztünk a kis piros táblára és konstatáltuk, hogy a feltételes mód immár felesleges.

A kis manőverünk miatt nem pontosan nyitásra érkeztünk -ezt én nem is sajnáltam-, kilenc óra után huszonöt perccel léptük át a küszöböt. A helyiség még félhomályban úszott, a tejhabosító szörcsögésén kívül csend fedte a fa bútorzatot. Megijedtem. Biztos jó helyen járunk? Én egy tágas, galériás, meghitt kávézóra emlékeztem a képek alapján. Ez pedig szűkös, homályos, rideg hely. A fa nem árasztotta a megszokott illatát, a fűtés nem sokkal ezelőtt indulhatott be, a fény pedig valahol a szoba végében tompítva érkezett felénk. Akaratlanul is feltekintettem: biztos a galérián találom meg a keresett lelki otthonom. Hiába, első nézésre nem találtam semmi jelét annak, hogy lenne a teremnek függőleges irányú folytatása. A pult mögött egy huszonéves lány állt, nem igazán zavarta, hogy bejöttünk, köszönésünkre egy halkan lehelt sziasztokot.

Beljebb tessékeltük magunkat. Senki sem volt még bent hármónkon kívül. "Aki korán kel, sok kakaót lel!" -gondoltam - "Nem baj, hogy nincsenek sokan (khm), legalább a teli készletet nekünk bontják meg!" Odamentünk tehát a térelválasztóhoz és bemutatkoztunk a leánynak, hogy mi lennénk a vevők, bizony és szeretnénk érdeklődni, hogy lehet-e rendelni fél órával nyitás után. Miközben fátyolos arckifejezéssel és hanggal előkereste nekünk a menüt, körbenéztünk. Megláttam a felfelé vezető keskeny, összecsomózottnak tűnő lépcsőt... Ki tud azon járni? Nem szerettem volna megkockáztatni, hogy elejtem az italt/ételt, ezért inkább kiszemeltem helyem az óriási búzászsákok egyikén. Meg amúgy is. Két emeletes galériának tűnt lentről az építmény, nekem lépcsőfóbiám van lefelé, meg igazából siettünk is... Nem volt kedvem és bizalmam feltelepedni.
Ami megragadta tekintetem várakozás közben, az a "When life gives you lemons, make a lemonade" felirat volt a falon. Volt kakaós változata is, de az nem volt se emlékezetes, se ennyire klisés. A kasszával szemben óriási hipster módra kiakasztva egy vékony, lapjára hasított, megmunkálatlan farönkön megvehető iPhone-tokok lógtak, stílszerűen faerezet/évgyűrű mintával. I couldn't help, but Monty Python came to my mind.


Szóval megkaptuk az árlistát. Kissé feszélyezett, hogy míg átfutottuk a menüt, az eladó nem folytatta félbehagyott szörcsögőgép-preparációját, hanem álmos/kómás szemekkel vizslatott minket. Jó, azért nem úgy éreztük magunkat, mint a horrorfilmekben a jóhiszemű áldozatok, de kellemetlen volt ketten csendben állni, miközben a mozdulatainkat fixírozzák. Még ha nem is rossz szándékkal.

Sokáig vacilláltam, hogy a fenti képen is látható akciós menüt válasszam-e. Elvégre egy csoki és egy süti együtt igazán megéri 550-ért! Aztán elgondolkoztam: ebben nekik mi a pláne? itt valami bibi van! És igen, megfejtettem kómás agyammal, hogy csak a süt árából megy le a háromszáz forint. High hopes. Szóval maradtam az egyszerű jeges forrócsoki mellett, mert hipster vagyok nem tudtam, milyen lesz a forrócsoki állaga. Ahogy itten már említettem a csokinak két fajtája van: a gejl, tömény és olyan sűrű, hogy vágható és a tejes, kakaóporos, tulajdonképp kakaó. (Az más tészta, hogy a Green Tree-ben, amire a link mutat, a kettő közti tökéletességet készítik.) Kakaót pedig nem iszom melegen. A legegyszerűbb klasszikust kértem hát: 4 deci jeges forró tejcsoki tejszínhabbal, csokiöntettel. 1200 forintért. A lány biztosított róla, hogy a jeges csoki nem lesz hideg, mert a jég elolvad a forró olvasztott csokitól. Oké, bíztam benne.
Barátnőm inkább egzotikusabb vizekre szeretett volna evezni (ha már Ahoy!), ezért először a mogyoróvaj iránt érdeklődött... ami elfogyott. Aztán a málna, majd a gabonapehely került terítékre.. azaz nem került, mert egyik sem volt. A pillecukorból épp egy adagra tellett, tehát ő pillecukros tejcsokit ivott.
Szóval a fenti képen látható aftereightes vagy raffaellos csodára nem is számíthattunk.

"Üljetek le, míg elkészítem!" Oooké. Itt kezdődtek a gondok. A székek még egész magasak voltak, egy kiselsősnek épp megfeleltek, de az asztalok konkrétan a sípcsontomig-térdemig értek. Ez kicsit zavart később az ivás-evésnél. Ledobtam magam a puha, bár nem igazán bizalomgerjesztően szürke terményzsákra. Sosem voltam finnyás, ha itt kávézó működhet, akkor biztos higiénikus volt. A kényelem az első.
A fűtés beindult, a lány észbekapott és valamilyen halk zenét bekapcsolt. Egész jó hangulatom lett volna, ha még lett volna néhány ember és épp ebben az állapotában látom először a helyet... de ezt az esős, csendes letargiát már nem lehetett javítani.

A csokiról pedig... nem tudom, milyen belga csokit olvasztanak, hogyan és milyen tejben, de ez nekem még mindig a kakaó kategória. Annyi különbséggel, hogy ennyi pénzért 2-3 hónapra elegendő kakaóport és tejet veszek (bár a tej ára manapság emelkedik). Nem volt selymes, mint az igazi csoki, inkább volt tejes, lagymatag az íze. Mert a kakaó túltejezése lagymatag ízt kelt (sorry, szinesztézia). A jég kellemes volt benne, bár nem tudom, hogyan hűlt le a kolloid rendszer pár perc alatt ennyire. Hallottam, hogy pottyannak a jégdarabok pár pillanattal szervírozás előtt a pohárba, szóval vagy a tej nem volt a forró közelében sem, vagy az egy deci jég tette meg ilyen gyorsan a hatását. Tudom, én kértem a hideget bele, mea culpa, de úgy lettem tájékoztatva, hogy langyosnál nem lesz hidegebb az italom. A végén elégedetten rágcsáltam a jégtörmeléket.
A pillecukros kakaón látszik talán leginkább az állaga. A leghígabb híg. Örülök, hogy nem forrón kértem, bár a forróságot ismét kétségbe vonnám, mert barátnőm is hamar felhörpintette a sajátját, pedig ő irtózik a túl melegtől.

Jöjjenek a képek. Igen, a fényviszony ilyen volt az ablak mellett. Sajnálom a szemcsésséget.




Na igen, a szalmazsák széle az utolsó képen látszik. Felmérhetők a méretek (nyeff, belefáradtam). Kicsit nehéz volt a hideg poharat a kezemben szorongatni, hogy elérjen a szívószál a számig, nem volt kényelmes az asztal fölé hajolni.
Ezek után már elfelejtettem az instagramra is posztolni. Kicsit kiábrándultam. Na meg, azt fizetés előtt kellett volna bemutatni, mi pedig még a finomságok kiadása előtt fizettünk.

Összefoglalva

Nem olyan a hely, amilyet vártam és ez kiábrándított. Mint mikor a gyermek felépíti álmai várát lovagjával/hercegnőjével és a tündérkeresztanyjával, aztán felkel, beslattyog az oviba, megküzd a dadus-sárkánnyal és meghúzza Pannika haját. Szóval igen, engem is utolért a realitás, mert semmi sem lehet... Na, ennek nem itt a helye. Szóval azért fűztem ily hiú reményeket a bárhoz, mert azt hittem, végre megtaláltam lelki békém otthonát. Mert "valahol elveszett veszettül keresem sehol se talállak téged életem" (képzeletbeli mezei pirospont, ha valaki linkeli nekem a számot kommentben, amiből idéztem ;) ).
Szeretnék visszamenni. Igen, ennyi szidás és közönyösség után is szeretnék. Rossz időben voltunk. Rossz emberrel voltam... biztosan. A tagadás fázisában leledzem, szívem visszahúz. Legközelebb nyáron, egy limonádéra.

Igazából pont úgy vagyok vele, mint a Juicyval. Szeretném szeretni, de a pénztárcám is kímélném.

Hely: 7/10
Hangulat: 4/10 mert korán mentünk. lesz az 8/10 is!
Italok: 5/10

Kiknek ajánlom? Barátnőknek, csajos estére; pároknak, randihelyszínnek (ha meg akarod fizettetni a srácot), hipstereknek, favágóknak, random mindenkinek, aki nem szeret otthon kakaózni.

Elérhetőség:

Cím: 1053 Budapest, Papnövelde utca 3. (megközelítés a Ferenciekről vagy a Kálvinról, kb. 5 perc)