Írni kéne.. de nem tudok!

Vagyis.. inkább nem akarok. Már egy ideje (mióta egyedül vagyok) csak kötelességből vagy megszokásból írogatom legtöbb bejegyzésem és ez érzem, hogy nem jó. Ma Színes Szombat lenne. Van ezer és egy címem feljegyezve, amiről lehetne ódákat és oldalakat zengeni, de nem én lennék, aki írná.
HA kötelességből írsz, se Magadnak, se az Olvasóidnak nem teszel jót! Idő kellett, hogy rájöjjek erre.
Mert nem vagyok robot. Mert többszörös mélyponton vagyok. Mert túl sok a gondolat, és túl lassú a kezem. Mert nincs kedvem. Mert nem vagyok olyan, mint a többiek. Ma is nekiültem a feladatnak: meg kell írni legalább 3 posztot: holnap nem lesz időm rá, meg amúgy is, az ehavi bejegyzések száma jócskán elmarad az átlagtól.. A legtöbb blogger, akiket követek majd' minden nap jelentkeznek valami újjal. Nekem miért nem megy?
Bocsássatok meg tehát ezért (és a következő) bejegyzésért, tényleg értelmetlenek lesznek. És nem fogom vissza magam.


Szóval.

Mit tegyél, ha írói válságban találod magad?

Az írói válságnak mindig van oka. 

Engem például olyan fizikai undor öntött el annak gondolatára, hogy írjak egy újabb személytelen sablonbejegyzést, hogy fél óráig nem tudtam visszaülni a gép elé. Miért? Mert agyam lázadozik a skatulya ellen, ki akar szabadulni. 
Najó, valójában ennél összetettebb: olyan állapotban vagyok, hogy nem tudok írni. Már egy ideje tervezgettem, hogy szerkesztek egy gondolataimból álló képes pszichológiai posztot, de mindig rájövök, hogy túl sok ismerős olvasgatja a blogom (vagy nézegeti a címeket), és ha valami botrányos vagy személyes dologra bukkannak, tuti, hogy magukra veszik és csámcsogni fognak. Több embert megsérteni pedig nem akarok. Szóval úgy érzem, hogyha most bármibe belefognék, nem tudnám visszaadni önmagam és mindenkit csak lehúznék magam mellé a mély depresszióba. Remélem ezzel a bejegyzéssel nem sikerül...


Tehát:

Mit tegyél, hogyha tényleg elkap az írói válság?

Figyelem! Egyik sem kipróbált módszer, mindegyik kísérleti stádiumban leledzik! Kipróbálni csak saját felelősségre ajánlatos! A módszerek kipróbálása utáni elvesztett Reményért és pánikért kártérítést nem vállalok.
  1. Ahogy mondottam volt, az írói válságnak tényleg mindig oka van. Találd meg ezt az okot!
    ilyen lehet.: lelki gond, a hétköznapok lehúznak, túl kevés az időd, meguntad a történetet, rendetlenség van körülötted, nem érzed magad komfortosan...
    (nagyon tipikus eset, amikor annyi mondanivalód van, hogy a kreatív kacatok kupaca teletölti agyad piciny szobáját, és annyira össze vannak zsúfolva gondolataid, hogyha kinyitod az "ajtót", meg se mozdul a rakás. pedig annyi mindent tudnál írni..!)
  2. Ha már felismerted a gondot, próbálj változtatni! Rakj rendet, egyél, stb,stb. /van, hogy ez nem lehetséges, pl lelki gondoknál, de erre valók a következő tippek/


Ennyi lenne? Ha már ettől feloldódsz és megjön az ihlet, akkor igen. Ha még mindig csak nézel magad elé és azon gondolkozol, hogy felhagyj a PPP és szerény személyem követésével, akkor olvass tovább!
  • Menj ki a szabadba! A négy fal közt, bezárva nem szerzel tapasztalatokat!
    → Ha történetet írsz, egy járókelő is megihlethet, vagy egy program amin részt veszel.
    → Ha olyasmi blogot vezetsz mint én, csomó ötleted kell támadjon a kintléttől! Menj el kávézni, a helyre, amit rég ki akartál próbálni! Nézz körbe a városban, vagy kirándulj egyet a közeli erdőbe!
  • (Fény)képezz! A saját fotókból összeállított poszt soha nem avul el! Ha nem tudsz, vagy nincs mit fényképezni, rakj össze szetteket, és akár posztold ki inspirációnak a blogodra, vagy csak meríts belőle ihletet!
  • Meséltem már a csoki csodáiról? Egyél valami édeset, ha megakadsz! Ne vidd túlzásba, csak egy-két szeletet kapj be, és hidd el, néhány perc múlva megjön az ihlet!:)
  • Foglalkozz minden mással, csak írással ne! Olvass verset, regényt, tanulj, hallgass zenét, nézz filmet, fess, rajzolj! Lényeg, hogy kreatívkodj! Ezzel tudod a kreatív löketet elindítani. Ha elkezded, folytatni már könnyű :)
  • Történetet írsz? Megakadtál a sztorival? Vonatkoztass el mindentől és írj egy epizódot! Fókuszálj egy szereplőd múltjára, jelenére, jövőjére vagy kinézetére, kapcsolataira, kedvenc dolgaira, jellemére! Az olvasók is jobban megismerhetik a karaktereket, te is jobban kidolgozhatod őket. Arról nem is beszélve, hogy az alkotás alatt (vagy ebből az írásból levezetve) egy igazán pörgős, fordulatos következő fejezetet alkothatsz!
  • Vázold fel, mi történt eddig.
     → Történet: ki, kivel, mikor, hol? Honnan indultunk? Mit akartam belőle kihozni? Mit tettem a régen kitűzött végkifejletért? Eddig mit csináltak a szereplők? Milyenek a szereplők? Kikkel nem foglalkoztam eleget?
     → Bloggerek: miért kezdtél el blogolni? Mennyi bejegyzés van és milyen témában? F*ck that. Miről akarsz írni? Tök más, mint az eddig megszokottak? ÍRJ!
  • Írd össze, mit szeretnél elérni! Cél, végkifejlet, nézettség, öntömjénezés... Gondold végig, ehhez mit kell elérned!
  • Írj mást! Írj egy verset, dalt, esszét, egypercest, novellát, színdarabot, kis művet! Tedd is közzé! Az agyad is örülni fog neki, hogy nem mindig ugyanabba a szekérbe fogod be! :)
  • Nézegess képeket (vagy kérj a facebookos csoportokban) és próbálj meg azokról írni! Vagy csak nézegess képeket, amíg meg nem ihletődsz. Menj el kiállításokra!
  • Jelentkezz versenyekre! Lehet, a saját történeted/blogod nem tudod folytatni, de valami újban, amiben bizonyítanod kell, visszaszerezheted a motivációd :)
  • Vigyél a blogba egy csavart, azzal, hogy azt írod és úgy, ami és ahogy először eszedbe jut! Eddig jókislány volt a főszereplőd? Most miért ne jelentkezne a katonaságba? Boldog párkapcsolat? Miért ne derülhetne ki, hogy a lány a fiú apjával csalja szerelmét, aki nem mellesleg a főnöke is? Rejtély, dráma, véletlenek, fantázia. Ezek mozgatják a világot!


Azt hiszem, ennyi. Ami alatt kiadtam magamból ezt a sok sok sok- szóval ezt, máris támadt egy új ötletem! Színes is, Szombat is, és mégiscsak lehet, meg lesz a 3 bejegyzés ma :)

Ti is voltatok már írói válságban? Tudtam segíteni? Nektek mi szokott segíteni, ha megakadtok?:)

6 megjegyzés:

  1. Én szinte mindig ezzel küzdök, de feldobott nagyon a cikked. :) Köszönöm szépen! Általában nekem az ihlettel van bajom, egyik ötlet sem tetszik, amit kigondolok és végül nem sikerül olyan terjengősre egy-egy bejegyzés sem mind a másoké és ez teljesen lehangol, összecsapottnak érzem. Ilyenkor általában tartok szüneteket és inspirálódom, mert csak egy kis idő elteltével érzem késznek magam rá, hogy írjak valamit. :) A poszt végén levő ötletek nagyon jók, mindenképp ki szeretnék próbálni majd közülük többet is! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy sikerült ötletet adnom az "inspirálódásodhoz" :) Nálam is sokszor van, hogy visszanézve nem tűnik olyan hű, de szupernek valamelyik bejegyzés, ezért 2030-ra ütemezve ott lebeg a bejegyzések közt... Az a baj, hogy hamar elfelejtkezem róluk, és mikor észreveszem, hogy hoppá, ezek csak piszkozatok, már nem tudok visszarázódni a gondolatmenetembe.
      Sok sikert a blogodhoz! :)

      Törlés
  2. Sokszor nekem is van ilyen. Az utóbbi ~fél évben egyedül vittem a blogot, nagyon sokat tettem bele, és kezdem érezni, hogy megérte. Mindig mindenhol keresem az inspirációt, tágítom a blog tartalmát, hogy ne csak arról szóljon, amiről az elején, mert egyébként egy kis "szemléletváltással" sokkal több lehetőség van benne. A hétvégi inspirációkat mindig megcsinálom, de ha épp nincs időm, valami miatt (jelenleg épp munka miatt nem volt), akkor nem írok, hanem inkább magammal foglalkozom, hogy később újult erővel vessem magam a posztok írásába. Most is elszabadultam a városból vidékre, ami szintén egy újabb poszt alapanyagát szolgáltatja, valamint társaságban vagyok, olyan emberekében, akiket ritkán látok, de nagyon kedvelek.

    Egy zs mint 100: ha nincs kedved, nem kell írni, de, szerintem mindig kell keresni az inspirációt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi, ez a "magammal foglalkozom, mintsem összeizzadok egy posztot" ötletet szerintem megfogadom! Inspirálódni próbálok, csak nem mindig megy :) Ha meg mégis szeretnék valamit írni, de nem tudom mit, ott vannak a jó öreg személyes bejegyzések /tagek :)

      Törlés
  3. Kedves Reeka! Ez egy fantasztikusan inspiráló bejegyzés volt! Jó érzés, hogy nem vagyok egyedül ebben, és nagyon sokat segítettél a tanácsokkal is! Mindet megfogadom és ki is próbálom! Nagyon köszönöm a segítséget! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Adison! Örülök, hogy tetszett, és hogy tudtam segíteni :)

      Törlés